CallCenterWorld Berlin 2010
By · Comments2010 Február 9-én Berlinben tettünk látogatást a Call Center World szakmai kiállításon ahol a Németországi és Ausztria telemarketing szakemberek mellett, jelen voltak Angliai és első alkalommal, Magyarország képviselői is. Magyarország színeiben az Icall Call Center szoftver létrehozásával ismerté vált eWorldCom csapata is. A kiállításon mutatta be elsőként az eWorldCom a 3.0 verziószámra keresztelt új Icall szoftverét, mely várhatóan 2010. március végén kerül piaci megmérettetésre. Ezúton is köszönjük szíves meghívásukat a konferenciára.
A konferencia hangulata és szervezési háttere vegyes érzelmeket váltott ki belőlünk. Mondhatjuk azt is, érdemes volt meglátogatni a konferenciát mert megismertük, hogyan nem szabad kiállítást szervezni! Az életben nem gondoltam volna, hogy egy Informatikai kiállítás szervező cége ennyire nem foglalkozik azzal, hogyan érik el a látogatók – akik voltak vagy háromezer főnyien - a saját céges kapcsolataikat akik otthon maradtak. WIFI kapcsolat blokádba futottunk sajnos!
A kiállítás szervezői által részünkre nyújtott szolgáltatás fogalmazzuk úgy, erősen közepes. Az első meglepetés akkor ért amikor a megfelelő Internet kapcsolat után kutakodtam és az alábbi képsor fogadott. Sajnálatos módon, a kiállítókkal fukarkodó rendezvényhelyszín, csak fizetést követően tette elérhetővé WIFI hálózatát.

A másik lesújtó tény az a fajta útbaigazítási káosz volt ,ahol nyomon-követhetetlenül kavargó tömegbe botlottunk mindenhol. A térkép melyet részünkre biztosított a kiállítás szervezője német nyelvű volt. Érdekes, mint ha az angol üzleti nyelv nem is létezett volna. A kiállítók többsége csak és kizárólag német nyelvű tájékoztatóval rendelkezett, az angolos anyagok szegényesre sikeredtek. Színes nyomtatású, helyszíni A/4-es kis leirások, a tetszetős többoldalas katalógusok helyett. Ez járt annak ,aki angol nyelvű infóra várt.

A meetingek helyszínen, alapból német nyelven beszéltek és fel sem tételezték, hogy akik ott vagyunk, az angol üzleti nyelvet beszéljük.

A kiállítás vegyes szervező hanyagságán átugorva azért örvendetesnek tartjuk, hogy magyar partnereink standját, többen pont azért tudták felkutatni, mert azt hitték, az a karzati rész ahol ők vannak a mosdóhoz vezető feljáró, miközben az a feljáró hozzájuk vezetett és még másik három kiállító céghez, így talán a téves útbaigazításnak köszönhetően, többen pont azért érték el az Icall terméket bemutató EWorldCom -ot mert a WC-helyett, meglátták, hogy “jééé itt még vannak cégek” .
A kiállítás teljes egészében hasznos volt, mert megismerkedtünk 23 új céggel, kialakítottunk több kapcsolati lehetőséget és az angolul beszélő német üzleti partnerek , segítőkészségét, csak az angol CallScripter csapat győzte le, igazán professzionális termékismertetőjével. Ezúton is köszönjük Kevin Ellis Sales Directornak és csapatának a barátságos beszélgetést.
A kiállítás tehát bár vegyes humán tapasztalatokkal de elérte célját, a megismert új technológiákkal remélhetőleg, tovább tudunk fejlődni és még színvonalasabb kiszolgálást fogunk biztosítani ügyfeleinknek.
CampCall – nemzetközi vállalati telemarketing
By · CommentsA CampCall Nemzetközi Telemarketing Call Center Központ célja
A telemarketing piac az egyik legingoványosabb talaj a munkaerő piacon. A CampCall rendszere az egyik leghumánusabb megoldást kínálja, nevezetesen, a fejlődés lehetőségét, képzésre épített munkalehetőséget, nemzetközi nyelvi területeken történő ügyfél kiszolgálási lehetőséget. A Telemarketing Call Center szolgáltató bázis, színvonalas erőforrás menedzselés eredményeként jön létre. A Call Center munkatársai tudásukkal az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva érik el, hogy az őket meghallgatók, érdeklődéssel figyeljék ajánlatukat. A cél annak a harmóniának a megteremtése, hogy minden egyes folyamat, az ügyfelek igényéhez igazodjon. Rugalmasságunk a titka annak, hogy miért keresnek meg bennünket egyre többen üzleti együttműködés céljából.
Az emberi kapcsolattartás és kapcsolat építés egyik legelőnyösebb módja, az élőszóban történő kommunikáció. Maga a beszéd és a nyelv használata önmagában elegendő ok arra, hogy szót értsünk egymással és megtaláljuk a közös hangot. A telemarketing interaktív, push-pull kommunikációra egyaránt alkalmas.

A CampCall Kampányok azonnal mérhetőek és ezért azonnali visszajelzéssel szolgálnak, mind munkatársaink, mind partnereink számára. Biztosítja a gyors információ cserét és a személyes kommunikáció felépíthet még ki nem alakult kapcsolatokat.
A telefonos lefedettség pedig, végtelen számú kapcsolatot biztosít, célcsoportra, korosztályra, meglévő ügyfél körre, vagy új ügyfélkör felmérésére. A telefon tarifák csökkenésével pedig egyre költséghatékonyabb a technológia.
A CampCall rendszere alkalmazkodik a piaci igényekhez
Munkatársaink több nyelven is kommunikáció képesek partnereink igényeihez alkalmazkodva. Technikai felkészültségünk része a BIX ( Budapest Internet Exchange ) szerver termei üzemelő saját tulajdonú DELL gyártmányú 1 processzorfoglalatos, négymagos, torony kivitelű kiszolgáló szervereink, integrált informatikai hátteret biztosítanak. Szívesen használjuk partnereink rendszereit, sok tapasztalatot és új baráti kapcsolatokat eredményeznek a közös munkák.

![]()
Fejlődésünk az Internet magyarországi történetének kezdetére vezethető vissza. Vezetőink több mint 18 éves technológiai tapasztalatára épül társaságunk tudása, ami biztos szakmai hátteret jelent. Első projektjeink az Interneten 1995-re nyúlnak vissza.
Ekkor még Compuserve Internet elérés és MATAV betárcsázós Internet mellett – a 128kb bérelt vonali elérést – 78 000 forintot fizettek a társaságok a szolgáltatónak. Ez a sávszélesség ma, egy sima mobiltelefonos internetből havi 1 500 forintért kicsikarható.
Elsőként adtunk el szoftvert a magyar piacról, a Financial Times digitális szoftver vállalatán keresztül – melyet az Amazon Internetes könyvkiadó vállalat forgalmaz a mai napig is – német nyelvterületen.


